VALENT' INN

Magamról...

Novák Valentin. Ez a két név kapcsolódott egybe 1969 októberében, a második napon. Egy telibe talált mérleg... És akkor még senki sem tudhatott semmit… (Mint ahogy most sem!) Az utolsó jó évjárat – szoktam volt mondani némi malíciával, ezzel persze megsértve sokakat, akik később látták meg sártekénk valamely szülőszobáját. De jó évjárat-e valójában?

Küzdelmes életek első esztendeje 1969. Ez biztos. Az ekkor születettek még a kommunizmus „minden mákonytól” óvó, legvidámabb barakkjában cseperedtek, s mire eljött a rendszerváltás eszméje, még nem voltak kész felnőttek, megingathatatlan egzisztenciák. Kisöpörtetett alólunk a talaj. A biztosnak tűnő, de hamis ideológiák szárazföldjéről igaznak tűnő ideológiák bizonytalan ingoványára léptünk. Ebből a korosztályból számos „botladozót” ismerek, akik még (bőven) harmincon túl is a saját lényegüket, helyüket, útjukat keresik. Nem is kell messzire tekintenem, csak a tükörbe…

Irodalmi portfólióm
a képre kattintva tölthető le!

***

Irodalmi portfólióm
videóváltozata

Kiállítás-megnyitóim
(szövegek, képek, videók)

Magam is mi minden voltam! Gimnáziumi [Fazekas] lázongásaim után presszómunkás [Szentendre, Galéria presszó], szórólap-gyömöszölő [itt meg ott, té s tova], infúziótologató [Erzsébet Kórház], alternatív énekes [Enola Gay – 1989–91], meg basszusgitáros [El Niño – 1999–2000], újság-firkancs-gyakornok [Pest Megyei Hírlap], kinek később betekintése nyílott az e földi rondabugyrodba is [Börtön Újság], nevelő a mozgássérülteknél [MÁI, Hermina út], szépreményű főszerkesztő egy hamvába holt irodalmi lapnál [Délsziget], korrektor-stilizátor egy sosem-lett internetes szaklapnál [Futball2000], hozzá nem értő rendszergazda egy moziban [Mamut], meg egy angyalföldi általános iskolában [Berzeviczy], aztán mentor szaki [Ability Park], és vagy háromszor munkanélküli, mézeskalácsárus vasorrú bá’ a 2010-es karácsonyi vásáron, aztán majdnem sajt-vigéc, az Úr 2011. esztendejétől kreatív írás és könyvszerkesztés tanár a Hungarovoxnál, egy ideig filmrecenzens a filmkultura.hu-n, botcsinálta sommelier kerti partikon, korrektor, könyvszerkesztő és honlapgondnok a Tarandusnál, szavazatszámláló a nyócban, vasúti pályabejáró segédlegény (amerre az inzsinyerek mon'ták), 2012 márciusától, másfél évig, nevelő egy gyermekek átmeneti otthonában, 2013 márciusától, egy esztendőn át, pedig kulturális programszervezője a Nádor Kávéháznak, 2014 nyarától ifjúsági szociális munkás, majd tanácsadó a FiDo Szabadidő Parkban, s ki tudja, mi jöhet még, hová vet e plankton-sodródás, mely sodratásnak éppen ideje lenne véget vetni. S olybá tűnik, mintha megállapodtam volna, legalábbis a munkahely tekintetében...

Mindeközben literatúra-tanári képesítést szereztem az ELTE TFK-n, hogy valami célirányost is felvillantsak.

S végül, de nem utolsósorban – az elmúlt húsz évben ontom magamból a rútirodalmi írásokat, amit sok száz árkus bán. Világra kéredzkedett tizenhárom kötetem: No! Jé! – kisregény, Új Bekezdés, 1994; Roskadás – versek, Seneca, 1997; Zsír Balázs – pikareszk regény [Gángoly Attilával], Hungarovox, 2001; Japánkert – versek, Parnasszus, Új Vizeken, 2002; Magyar rulett – novellák, Széphalom, 2006; Csípes M@tyi – vígeposz, Z-füzetek, 2006; Biztos fogyás – állatmesék, PONT, 2008; Ecettel savanyítok [Memento Móni] – novellák, PONT, 2010; Zsír Balázs olajra lép – pikareszk regény [Gángoly Attilával], Tarandus, 2011; Páternoszter – regény, PONT, 2012;  Hovavonatozni – versek, Hungarovox, 2013; Álomtourbina – regény, Hungarovox, 2016 [könyvheti listás]; A szomszéd dinoszaurusza (Maj Om Ce mester és barátja Pro Li taoista sporthorgász kalandajai) – rövidprózák, Hungarovox, 2018; Kirúgottak bálja – tragikomédia, Napút, Káva-Téka, 2019; A látszat szent – novellák, Hungarovox, e-könyv, 2020; A szolnoki csata, novellák, Hungarovox, 2021
 

Fiatal Írók III. Országos Fesztiválja, Miskolc, 1994

Nyomdafestékre vár Repedés című novelláskötetem (Ás-És novellák); ugyanakkor számos írás szerénykedik félkész, vagy előrehaladottabb állapotban, például Mavagy János sztorija, vagy Fecsó című, már most is háromszáz oldalra rúgó nagyregényem. Folyóiratokban eddig több, mint kétszázötven munkám látott olvasót. (Magyar Napló, Hitel, Irodalmi Jelen, Kortárs, Életünk, Parnasszus, Eső, Árgus, Új Holnap, Új Forrás, Székelyföld, Nyugat Plusz, és sorolhatnám, valamint számos antológiában is ott a nevem [bővebben: Wikipédia]). Írtam még recenziókat, kritikákat korosztályos pályatársakról, és irodalomtörténeti szösszeneteket XIX. század végi, XX. század eleji irodalmi ködlovagokról, számos kiállítás-megnyitó is nekem róható fel...

Immáron négyszer megdicsértek, miszerint jó úton járok annak ellenére is, hogy nem kötelezem el magam pénzpolitikai szempontból. Magyar rulett című könyvemért Fehér Klára-díjat kaptam, az Álomtourbina (akkor még Sziszi) című regény egy MASZRE alkotói támogatás révén készült el; az NKA kétszer jutalmazott meg ösztöndíjjal, így megírhattam nagyregényem (egy részét), 2017-18-ban pedig egy prózafüzéren dolgozhattam (Ás-És novellák).

2005-ben megalapítottam a Kelemen Kört, amely 2007-től összművészeti egyesületként tevékenykedik; írókat, zenészeket, képzőművészeket tömörít (bővebben: kelemenkor.hu). Az egyesületet a MASZRE támogatta. Továbbá tagja vagyok a Magyar Írószövetségnek, s talán még a FISZ-nek is, mint senior alapító.

Újításaim:

• Magyarországon először én írtam hiteles novellákat a mozgássérültek világáról.
   
• Gángoly Attilával mi róttuk papírra az első, rendszerváltásról szóló görbe tükröt (Zsír Balázs), mely a pikareszk műfaj teljes megújítása, nemkülönben a „kétkezes”, kétszerzős írásmód meghonosítása honi irodalmunkban.
   
• Csípes M@tyim a Lúdas Matyi hexameteres újragondolása, melyben a számítástechnikai nyelvezet először kap maga alá daktilusléptű pegazust…

Appendix:

Tudható még rólam, van egy tüzes feleségem – Laura, egy kedves lányom – Fanni, egy felvett vallásom – unitárius, egy B-kategóriás jogosítványom, tudok úszni (önszorgalomból kétszer átkrolloztam a Balatont – tilosban), sakkozni (játszottam már döntetlent másodosztályú sakkozóval, talán még élő[halott] pontjaim is vannak valahol), biciklizni (szerettem túrázni kocsmák között, s nyolc évig gyűrtem a pesti aszfaltot), tűrhetően pingpongozni, basszusgitározni (érdekes, nem könnyű témákat egyre pontosabban, metronóm-ízűen), irodalmi estet vezetni, olvasni, filmet nézni (s a látottakról kritikaformában véleményt alkotni), mézeskalácsot árulni… De még gyarapodhatnak készségszintű ismereteim…

Végezetül leszögezem – nem hiszek abban, hogy az írónak mindenekfelett innoválnia szükséges, hogy portfóliójából a legpiacképesebb projektek jussanak el a recepcióig. Akkor inkább szeppuku...