Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Benne levés (Archív)

 

 

2011 február - 2015. december


2011   2012   2013   2014   2015
 



DECEMBER

A Hungarovox benyújtotta könyvpályázaton 290 ezer forintot ítéltek meg (NKA) Sziszi munkacímű, kerékpáros regényemre. Egy a gond ezzel, azon túl, hogy örülök, 15 éve, egy kétszer ekkora munkáért is 300 ezer forintocska járt...

Részt vettem a Nyugat Plusz József Attila Színházban megrendezett, futball tárgyú műsorán, mint felolvasó, mi több, egyik versem, Rékasi Károly interpretálta. Itt.

Megjelent a Nyugat Plusz téli száma, benne Átlépés című írásommal, mely eredetileg Nagy Zopán 2004-es fotókiállítására készült megnyitó beszéd.
 



NOVEMBER

Egy 27-i beharangozó (facebook-kapcsolattal működik csak):


A 6-i kiállítás-megnyitóról (Bodnár Ágnes) látható egy képes összefoglaló: itt.

Unatkoztam, és készítettem egy Lejátszási listát "jutyúbos" dolgaimból:
 


13-án elhangzott a Vers napról napra adásában, a Kossuth RádióbanFilippinyi Éva szerkesztésében, néhány újabb költeményem. Egy kis beharangozó a mediaklikk.hu-n is olvasható volt.
 


12-én felléptünk az Ex Libris Könyvtári Alapítvány szervezésében a Magyar Írószövetség könyvtárában a Kelemen Körrel.

6-án megnyitottam Bodnár Ágnes akvarellfestő kiállítását Veresegyházán.

3-án megjelent a jozsefvaros.hu-n az a rövid riport, amely a FIDO Ifjúsági és Szabadidő Parkról, jelenlegi munkahelyemről szól, s amelyben engem faggattak az elmúlt esztendő eredményeiről. Itt nézhető meg:
 


2-án felkerült az irodalmijelen.hu-ra a Kelemen Kör elmúlt tíz évéről szóló jeles összeállítás. Köszönet a velünk való vesződségért Laik Eszternek, a lehetőségért Böszörményi Zoltánnak. A bemutatkozás itt tekinthető meg.
 



OKTÓBER

Októberben leadták a a Kossuth Rádió Fülszöveg című műsora számára felmondott dicsérő szóim Simon Adri Földerengés című kötetéről. Kérdezett: Filippinyi Éva.

Örvendve tapasztaltam, hogy Fogyatékábrázolás filmtekercseken című írásom, mely annó megjelent a filmkultura.hu-n, illetve a Fordulópontban is, ajánlott irodalom lett a Debreceni Juhász Gyula Tudományegyetem Pedagógus Képző Karán a Fogyatékosság társadalmi problémai kurzuscím alatt.

4-én hangzott el az Irodalmi Újságban (Kossuth Rádió) az a Kelemen Körről szóló beszélgetés, melyet Filippinyi Évával vettünk fel.

 


 



SZEPTEMBER

Sikerült leszerveznem az Írószövetség könyvtárába, november 10-re, egy Kelemen Kör fellépést.

29-én aláírtam Sziszi munkacímű kerékpáros regényem, NKA pályázathoz szükséges, szerződését a Hungarovoxban. Ha Isten is úgy akarja, könyv heti, listás kötet lesz belőle.

Amennyire nem történt semmi júliusban, annál inkább pörögnek az események mostanság. 28-án újra a Kossuth Rádióban jártam, ahol felvettünk egy Fülszöveg adást Simon Adri Földerengés című kötetéről, továbbá a Kelemen Kör jelenéről és terveiről is beszéltem az Irodalmi Újság számára.

Kapható már a Hangzó Nyugat Plusz következő CD-je, benne Vonulás című írásom Kálloy Molnár Péter előadásában.

Kaiser Lászlóval kijelöltük a napot, mikor a Kelemen Kör bemutatkozik a Hungarovox meghívottjaként, nevezetesen: október 8-át.

Ugyancsak ezen a napon verseket olvastam fel a Magyar Rádióban a Vers napról napra című műsor számára.

23-án rendhagyó irodalom órát tartottam a Széchenyi István Gimnáziumban, kettőt is hirtelenjében... Téma: a hagyományos műfajok továbbélése a mai irodalomban, a górcső alatt pedig én gubbasztottam. Nagyon élvezték a diákok...
 



AUGUSZTUS

A hónap végén megjelent a Nyugat Plusz őszi száma, benne Tekerés című írásommal, mely a Sziszi című kerékpáros regényemből egy, az igényeknek megfelelően átalakított, részlet.

Felkerült az UART honlapjára Zoltáni Zsolttal (Osztováta zenekar) készített interjúm.
 



JÚLIUS

Bármilyen furcsa, ebben a hónapban kivontam magam a forgalomból.
 



JÚNIUS

Megjelent az Irodalmi Jelen júniusi száma a honlapon már közölt Maj Om Ce történetekkel.

Az 5-i, újnyugatos eseményről felkerült az internetre egy videó. ITT látható!

6-án kezembe került a Napkút Kiadónál megjelent Polifónia című Szepes Erika kötet, melyben benne volt Hovavonatozni című verses könyvemről írt tanulmánya. Mindez a könyv heti rendezvényen történt, ahol most csak érdeklődőként kisvalentinóskodtam. A fülszöveg így hangzik:

„…e szerzők mindegyike perben áll a mai világgal a személyiség elnyomorítása, az egyre mélyebb és tömegesebb szegénység miatt, a szabadság megvonása, a mindenféle hitben csalódás, a derű és a boldogság délibábos látomássá válása miatt (Lászlóffy Csaba, Bíró József, Birtalan Ferenc, Dienes Eszter). Ez mindőjükben közös. A magyar költészetre mindig jellemző haza és szabadság kettős igénye nagyon erős, de kevesebb pátosszal és differenciáltabb érzelmekkel szól, mint korábban – nem tűri a jelszóként skandálást sem –, de szemérmes megvallása őszinte és mélyről jövő (Zonda Tamás, Konczek József, Novák Valentin). A személyiség meghasadása a vágyott és a való világ kibékíthetetlen ellentéte miatt általános (Lászlóffy Csaba, Nagy Zopán, Novák Valentin, Fecske Csaba, Rékasy Ildikó, Zonda Tamás, Kántás Balázs), és a jelek szerint belátható időn belül nem feloldható.”

5-én szerencsém volt moderálni egy nagy sikerű újnyugatos rendezvényt (alternatív könyvheti programot és Dúzsi Tamás verses borkóstolóját élvezhette a publikum) az újbudai TIT Stúdióban. Az est első részében rövid beszélgetést folytattam Molnár Józseffel Játsszunk életet című, tavaly megjelent kötetéről, aztán felolvastam a Tájvizsgálók című novellám egy részletét is. Tudósítás az eseményről ITT olvasható.
 



MÁJUS

23-án kerti partit rendeztünk Gáspár Ferenc íróbarátunk telkén a Kelemen Kör fennállásának 10. évfordulóját ünnepelvén. Volt pusztapörkölt, torta, finom pálinkák és pazar hangulat.
 

buli4.jpg
buli1.jpg
buli3.jpg
buli2.jpg


22-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban részt vettem a Koronatanú (Hetényi Károly évszázada) című riportfilm levetítése utáni beszélgetésben, ahol Szabó Zoltán Attilával és Kálloy Molnár Péterrel csevegtünk, majd felolvastam egy, a Nyugat Plusz elődjében (Nyugat Ma), megjelent írásom (Suhanás) részleteit. Itt derült ki, hogy "íróiskolásaim" közül hárman is benne vannak a Nyugat Plusz 2015. évi második számában, nevezetesen: Rada Lívia, Szilágyi József és Vincze Károly. Hajrá!
 

11252354_579571485516212_4099643428147405383_n.jpg

11163192_579571592182868_2927397447178520015_n.jpg


14-én bemutatkozott a Partium folyóirat a Magyar Írószövetségben. Az estet, melyről felvétel is készült, jómagam moderáltam. A képen (Klement Zoltán fotóján) balról jobbra: Felhős Szabolcs, Kürti László, Novák Valentin, Oláh András, Farkas Gábor látható.
 

dsc00698.jpg
 
13-án megtartottuk tavaszi utolsó Kelemeni esténket, nyári szünetre vonulunk.
TIT estről felkerült egy összefoglaló a netre.

 



ÁPRILIS

22-én jelen voltam a Hangzó Nyugat Plusz estjén az újbudai TIT Stúdióbanban mint felolvasó (Vonulás) s mint konferanszié. Néhány mondatban a Föld napjáról és az irodalom kapcsolatairól is értekeztem.
 

11174853_568689486604412_6826319899205976076_n.jpg
 
10608608_842305765848831_2255034823717312194_o.jpg
 
17-én felkerült  az Irodalmi Jelen oldalára négy Maj Om Ce történetem Miske Emő csodáival. A képre kattintva olvashatók:
 
masolat---lepkeorveny.jpg


 



MÁRCIUS

25-én tárlata nyílt Miske Emőnek Pápán, s bár előre meg sem beszéltük, jól esett, hogy felolvasta két versem és egy Maj Om Ce mesteres történetem a Pápai Református Kollégium zsúfolásig telt dísztermében, mi több, tavalyi kiállítás-megnyitó szövegemből is citált, amely a Nyugat Plusz hasábjain jelent meg. Az eseményről itt olvashat bővebben.

Megint Gulács. Kipattant a 100. Maj Om Ce történet is. Köszönet érte régi barátomnak, Gábornak!
 



FEBRUÁR

Újfent indult írói osztály a Hungarovoxban, ahol 26-án tartom meg első, összevont óráimat.

A Nyugat Plusz idei, első számában újra prózával jelentkeztem. Címe: Vonulás (a címlappal ellentétben!)
 

10991068_537491633057531_3317156591427329878_n.jpg

 



JANUÁR

18-án, a Kelemen Kör tízesztendős fennállása apropóján, a Kossuth Rádióban szerepeltünk. Az Esti séta vendégeiként Filippinyi Éva kérdezett minket. A beszélgetésen részt vettek: Payer Imre, Szappanos Gábor és jómagam.
 



16-án felkerült a Tiszatáj online változatára díj című, 3. helyezést érő versem.

Idén tíz esztendős a Kelemen Kör! Ennek apropóján voltunk vendégei az Esti sétának. A Kossuth Rádió műsorában Filippinyi Éva kérdezett minket - Payer Imrét, Szappanos Gábort és engem. A műsor vasárnap este hallható majd, később feltesszük a honlapra is.

Elsejétől részletekben közlöm a Facebookon a Kirúgottak bálja című abszurd tragikomédiám, melynek megjelenési időpontjait Eseményként hirdettem meg. A publikáció elindítását 25 vendég bejelentkezéséhez kötöttem, de 30-nál is többen voltak kíváncsiak...

 


^2015^


 




DECEMBER
 

9-én bemutattuk a Nyugat Plusz téli számát a Nothin' But The Blues Pub borterében. Az estet magam moderáltam.
 
meghivo2.jpg
 
Nyugat Plusz téli számában olvasható Profán Berzsenyi című írásom, valamint a Miske Emő MOM-béli kiállítására írt megnyitó beszédem.
 
nyugatplust14.4.jpg
 
Megjelent a Versmondó év végi száma, benne Novák Imre írása a Hovavonatozniról.


 



NOVEMBER

12-én sikeres Nyugat Plusz lapszámbemutatót tartottunk a Nothin' But The Blues Pub borterében. Az estet jómagam moderáltam.

A Tiszatáj novemberi számában megjelent díj című költeményem, melyet az irodalmipalyazat.hu nyári versenyére írtam, s harmadik lettem vele.

Büszkeséggel tölt el, hogy három íróiskolás is együtt szerepel a Partium őszi számában: Palóczi Zita, Rada Lívia és Szilágyi József is...
 



OKTÓBER

Novák Imre írt a Hovavonatozniról elemzést, amely, reményeim szerint, a Versmondó idei, utolsó számában lesz majd olvasható.

Felkerült a világhálóra, a www.kurazsifolyoirat.hu szemle rovatába, Szepes Erika Hovavonatozni című verseskötetemről írt tanulmánya, amely az Agria folyóirat nyári számában jelent meg.
 



SZEPTEMBER

Megjelent a Nyugat Plusz őszi száma, benne Kopog a Semmi című versemmel.

Tudósítottam a Bartók Béla Unitárius Egyházközség templomából, ahol Fazakas-Koszta Tibor festőművész rendezésében nyílt egy tárlat az Ars Sacra rendezvénysorozat keretében.

Elkezdtük a Kelemeni estéket. A Pinceszínben leszünk a továbbiakban.

Újfent indult írócsoport a Hungarovoxnál, s az egyik fő óraadóvá léptem elő. Területem továbbra is a rövidpróza-írás rejtelmei.

5-én a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepén, a Budai Várban (közelebbről a Szentháromság téren) léptem fel Kaiser Lászlóval (Hungarovox) és Dinnyés József daltulajdonossal. Konferált: Nyakas Szilárd. Facebook kapcsolattal meg is tekinthető erről egy videó-rezümé idekattintva!
 



AUGUSZTUS

Felkerült a folyo-irat.hu-ra Maj Om Ce mester és az elhajlásmérő című írásom egy kevésbé szöveggondozott verziója (mea culpa!).

Simon Adri rendhagyó könyvkritikája Hovavonatozni című kötetemről Az arborétum címmel jelent meg a Holdkatlan internetes, irodalmi portálon.

Már kapható a Partium nyári száma, benne Fazakas-Koszta Tibor képeiről írt eszmefuttatásommal.
 



JÚLIUS

Mint az 12-én kiderült, harmadik helyezett lettem az irodalmipalyazat.hu Versképek elnevezésű költészeti versenyén díj című szösszenetemmel. Az eredményhirdetésen (Szeged, REÖK Palota), ahol Zalán Tibor értékelt, sajnos nem lehettem ott. A szöveg valamikor majd megjelenik a Tiszatájban, vagy online változatában.

Sajnos a Zichy teázót végleg bezárják, így új hely után kell nézzek a Kelemeni esték zavartalan folytatása érdekében.
 



JÚNIUS

Június közepétől szerkesztem az unit-art.hu honlapot, mely az Unitárius Alkotók Társasagának portálja. (Azóta megszűnt!)

14-én, szombaton, 17 órától dedikáltam Hovavonatozni című kötetem a Hungarovox standjánál. Társam a dedikációban Kaiser László volt.

5-én este hat órától felléptünk a váci Credó Házban több mint harminc néző előtt. Jelesül: Bozók Ferenc, Kaiser László, Véghelyi Balázs, s jómagam beszélgettünk és olvastunk. 

4-én nagyszerű este kerekedett a Gondozó Kertben. Az Újnyugat Irodalmi Kör törzsasztala szép számban képviseltette magát régi, új és leendő szerzőkkel. Kézbe vehettük a Nyugat Plusz legújabb számát, melyben megjelent egy Maj Om Ce történetem, valamint egy recenzióm a Költői Budapest, Budapest költői című, Bozók Ferenc által szerkesztett antológiáról. Ugyanezen estén nagy sikerű koncertet adott Gyáni Levente is, melyet az írók is megtekintettek.

2-án rendhagyó irodalomórát tartottam az újbudai Széchenyi Gimnázium diákjainak.
 



MÁJUS

Sok minden nem történt májusban, de mindenesetre lejött három Maj Om Ce történetem a Folyón: Maj Om Ce mester a homokvárépítő-versenyen; Maj Om Ce mester fényképei; Kinek a fényhinta, kinek a haltükrözés című munkák.

14-én lezártuk a Kelemeni esték tavaszi sorozatát a Zichy Vákum Teázóban.

S tartottam két órát a Hungarovox könyvszerkesztő tanfolyamának hallgatói számára. A könyvszerkesztés írói aspektusairól (perspektívaváltás); illetve saját tarandusos és helikonos szerkesztéseimről...
 



ÁPRILIS

11-én Payer Imrével részt vettünk a Kölcsey Gimnázium költészet napi megemlékezésén, ahol fel is olvastunk, majd a József Attila szoborhoz zarándokultunk a Folyó szervezésében, végül este Cselenyák Imrével a Kávés Katicában köszöntöttük a szonettíró pályázat győzteseit.

4-én Szepes Erika estjével búcsúztunk/búcsúztam a Nádortól. A verstan és az ókori kultúra idoljával Payer Imre beszélgetett. 

3-án megkaptam kéziratban Szepes Erika tanulmányba hajló recenzióját Hovavonatozni című kötetemről, mely az Agria hasábjain jelenik meg. Nagyon szépeket írt rólam a tanárnő.

Ugyanezen a napon derült ki, hogy a Nádor Kávéház bezár, így az áprilisi műsorokat, egy kivételével, már nem tarthatjuk meg. Az egy éven át zajló "Kávé s még valami" programsorozat tehát dicstelen véget ért. Hogy mit tettünk le a kultúra asztalára (támogatás nélkül persze), utána nyomozható a Kelemen Kör Facebook-oldalán, ahol 41 fényképalbum tanúskodik jelenlétünkről. Reméljük, máshol lehet még folytatás.

2-án rendhagyó irodalomórát tartottam Miske Emő hívására a Kölcsey Ferenc Gimnázium két, összevont osztálya előtt Kegyencgyarmaton című novellám és Kafka, valamint a Hovavonatozniban jelenlévő evokatív törekvések kapcsán.
 



MÁRCIUS

30-án végre megjelent Boldogh Dezső várva várt, Hovavonatozniról írt recenziója Olvasópróbáló bravúrok címmel az irodalmijelen.hu-n.

19-én az Astoria Slam Poetry lépett fel a Nádor Kávéművházban. Angyal Gyula társulata és vendégeik Hovavonatozni című kötetem címét tették meg hívószónak alkotásaik létrehozásakor. Nagy megtiszteltetés volt.

7-én, Veresegyházán megnyitottam Czibula Pál festőművész Fordulópont című kiállítását az Udvarház Galériában.
 



FEBRUÁR

8-án Csepcsányi Éva estjét vezettem a Nádor Kávéházban. Az erről készült tudósítást itt olvashatják.

14-én Hans Bauer Oecsi és Lilipop Dalok színekben című kiállítását nyitottam meg a Nádor Kávéházban.

21-én a Nádor Kávéházban íróiskolások mutatkoztak be. Nevezetesen: Lantos Ágnes, Füzesséry Anikó és Gyarmati Kata, kiknek szárnybontogatásánál magam is jelen vagyok.

A Nyugat Pluszban megjelent egy írásom a Sziszi című, ki tudja, mikor megjelenő kerékpáros regényemből.
 



JANUÁR

A január 14-i hungarovoxos kötetbemutatón készült videók láthatók alább. Három vers saját szavalatomban, s három megzenésített vers Kádár Zsolt és Pojják László előadásában. Köszönet a felvételekért Vadnai Évának.
 




 

 




18-án a Nádor Kávéházban íróiskolások mutatkoztak be. Nevezetesen: Palóczi Zita, Rada Lívia, Szilágyi József és Vincze Károly, kiknek szárnybontogatásánál magam is jelen vagyok. Az esten részt vett Petőcz András is.

16-án hangzott el néhány hovavonatoznis költeményem a Kossuth Rádió Vers napról napra című műsorában
 


(Hanganyag)


14-én, kedden, Bárány László és Cseke Péter kötetével egyetemben mutatták be Hovavonatozni című verseskönyvem a Hungarovox Radnóti utcai oktatási termében. Zenélt a KPD Formáció (Kádár Zsolt és Pojják László - ének, gitár). Klasszikus költők versei mellett három költeményemet is előadták: Izzásból kiszakítjuk, Lotyó, Badar táj, badar ecsettel. Az est után jelentős érdeklődés mutatkozott könyvem iránt, de bírtam csuklóval és tintával.

A Kortárs októberi számában a Páternoszter című regényemről megjelent kritika, most felkerült a lap online változatára is. Ide kattintva olvashatja.
 

A Hovavonatozni
című verseskötetem
2013. november 22-i bemutatóján készült videó

(48:10-től megzenésített verseim hallgathatók,
kameramanus híján az előadók:
Kádár Zsolt és Pojják László sajnos lemaradtak a videóról)

 


^2014^


 




DECEMBER

És ezzel kívánok boldog, bő újesztendőt (könyvajánló a Metropolból):
 

hovavonatozni-1.jpg


Ugyancsak 13-án még átballagtam a Púder bárba, a Ráday utca elejére, ahol a Nyugat Itthon Projekt záróestjének a végét csíphettem csak el. Lemaradtam például arról, ahogy Gáti Oszkár elmondta egy prózám, amely tulajdonképpen részlet a Sziszi című biciklisregényből, mi, ha isten is úgy akarja, megjelenik jövőre. A felolvasott szöveg itt látható/hallható:
 


13-án megnyertem Molnár Józseffel párban a Luca napi csocsóversenyt, s megkaptuk a Lukas Fakanál vándordíjat a Nádor Kávéházban rendezett bajnokságon. A fordulók közben felolvastunk.

12-én  Réti Attila Bagolyvár című kötetét mutattam be a Nádor Kávéházban.

Felkerült az itthon.hu honlapjára Aurélius karácsonya című novellám, mely utolsó munkám ebben a sorozatban. Mint Szabó Zoltán Attilától megtudtam, jómagam voltam az Alfa és az Omega, mert az első és az utolsó szöveget is én adtam. Az összeset elolvashatja a honlapböngésző, ha ide kattint!

7-én részt vettem a Magyar Írószövetség közgyűlésén, s szavaztam, akire - szerintem - érdemes volt.

A hónap elején hozták le a spanyolnatha.hu-n Csepcsányi Éva Hanyadik vágányról indul a "hovavonat"  című, új verseskötetemről szóló recenzióját.

Interjút adtam a Babamagazinnak a mesélés fontosságáról, s arról, szerintem milyen a jó gyerekmese, gyerekvers. Lehet, túl kritikus voltam.
 



NOVEMBER

30-án a Hungarovox Oktatási Stúdió és Kiadóban, a Radnóti utcai főhadiszálláson, részt vettem a Hungarovox antológia 2013 című könyv bemutatóján. A kötet az Oktatási Stúdió 2012/2013-es tanévében végzett íróiskolások és a műfordító tanfolyam hallgatóinak vizsgamunkáit tartalmazza. Rövid beszédet is rögtönöztem a szép számú publikum előtt.
Szintén ezen a napon felkerült egy rövid ismertető a Hovavonatozni című kötetről a
Magyar Irodalmi Lapra.

29-én feltettek egy velem készült beszélgetést a metropol.hu-ra, mely a Hovavonatozniról szólt.

22-én Hovavonatozni című verseskötetem bemutatója volt a Pinceszínben. Moderált - Bánosi György; méltatott - Kaiser László, a könyv kiadója (Hungarovox); erősített - Miske Emő, a kötet képeinek alkotója; zenélt Kádár Zsolt és Pojják László (KPD Formáció), akik három költeményemet is megzenésítették és előadták. A közel 50 fős közönség, azt hiszem, jól szórakozott...
Ugyancsak e napon került fel a
folyo-irat.hu-ra Debreczeny György kollázsverse, melyet saját költeményeim alapján gondolt újra...

21-én megjelent a Nyugat Plusz újabb számában Vidd át! című versem.
 
16-án a Folyó irodalmi portál volt vendégem a Nádor Kávéházban; nevezetesen: Standovár Ágota, irodalmi szerkesztő, Molnár Péter, főszerkesztő, valamint Csengődi Péter, olvasószerkesztő, lapinformatikus.

13-án Kelemeni estéket tartottunk a Zichy Vákum teázóban. Fellépett többek mellett Zsámán Attila, aki sámándobbal kísért verseit adta elő.

12-én megjelent tőlem egy újabb versválogatás a Folyó oldalán.

11-i héten véghajrába értek a Hovavonatozni kötet utómunkálatai. Mehet nyomdába. Bemutató: 2013. november. 22., péntek, 19 óra, Pinceszín
 



OKTÓBER

30-án, szerdán, a Kelmen Körrel léptem föl az Írószövetség könyvtárában. Bővebben: itt!

29-én felkerült egy tudósítás az Irodalmi Jelenre a Debreczeny György estről (Csepcsányi Éva tollából).

24-én a Nádor Kávé(Műv)Házban Debreczeny György nincs karácsony című kötetéről beszélgettem a szerzővel.

22-én a Nyugat Itthon kampány keretében az Őrségről írt szösszenetemet is felolvasták.

Ugyancsak a folyo-irat.hu oldalán publikáltam egy verskoszorút a Hovavonatozni című, novemberben megjelenő, kötetem beharangozásaképp.

18-án megemlítették a litera.hu-n a Nyugat Plusz legújabb számát, melyben haikukkal jelentkezem. A rocky.hu-n szintén hirdetik a lapot.

11-én Farkas Béla tárlatát nyitottam meg a Nádor Kávé(Műv)Házban. A beszéd (a korábbiakkal egyetemben) rövidesen elérhető lesz a Kiállítás-megnyitók fül alatt.

Születésnapomon a folyo-irat.hu lehozta Vidd át! című versem.
 



SZEPTEMBER

25-én közölték a A zene igájában című irodalmi riportomat az oroszlanosudvar.hu-n.

20-án Kaiser Lászlóval a Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdióról, valamint saját költői, írói, dramaturgi munkásságáról beszélgettem.

18-án útjára bocsátottam a Kelemeni esték újabb évadát a Zichy Teázóban.

13-án két antológiát, a Költői Budapest, Budapest költői, valamint a Kortásalgó című köteteket mutattam be a Nádor Kávéházban. Bozók Ferenccel a könyvek szerkesztőjével, és Agócs Sándorral, az Antológia Kiadó vezetőjével beszélgettem.

Két Novák-opusszal gyarapodott az az itthon.hu irodalmi országjárása: a Csak a Kispest!, valamint a Kazinczy vadvizein című virtigli, pesti darabokkal. 

9-én beszélgetést készített velem Bíró Gergely a Magyar Katolikus Rádió számára. Az interjú fókuszában Gaál Mózes személye, valamint a Hun és magyar mondák című kötete (melyet még jómagam szerkesztettem a Tarandus Kiadónál) állt. A műsor még pénteken adásba került. Az ITT-re kattinva meg is hallgathatja!

8-án felkerült a folyo-irat.hu-ra néhány gyermekversem.

4-én lejött a Salföld, nyolc második része is.
 



AUGUSZTUS

28-án megjelent az oroszlanosudvar.hu-n VIII. kerületi, irodalmi riportom első része Salföld, nyolc címmel.

E hónapban elkészülétek Hovavonatozni című, új kötetem Miske Emő által megálmodott belső illusztrációi, valamint kiválasztatott a borítókép (szintén Miske Emő alkotása), amely a Hovavonatozni fül alatt meg is tekinthető.

9-én megnyitottam Fazakas-Koszta Tibor tárlatát a Nádor Kávéművházban. A kiállítást Klement Zoltán rendezte.

6-án a Kossuth Rádiórádióban felvétel készült velem, mikor is Liptai Katalin kérdéseit válaszoltam meg a Kelemen Körrel, s új projektünkkel, a Nádor Kávéművház eseményeivel kapcsolatban.

 



JÚLIUS

8-án meg is jelent egy cikk Laik Eszter tollából az Irodalmi Jelen honlapján a Kelemen Kör bemutatkozik című rendezvényünkről: Katt!

6-án A Kelemen Kör bemutatkozik című rendezvényt moderáltam (Kaiser László távolléte miatt) a Nádor Kávéházban. Felléptek a kör részéről: Boldogh Dezső, Payer Imre, Szappanos Gábor és jómagam; vendégként: Simon Adri, Fenyves Marcell és Rimóczi László. Saxofonozott: Eszterhás Dániel.

5-én megtudtam, hogy zöldet kapott 3. verseskötetem (a Roskadás és a tizenegy éve megjelent Japánkert után), mert az NKA megtámogatta 200 ezer forintocskával. Télre tehát begurul az Irodalom Nagypályaudvarára: a Hovavonatozni (11. könyvem). Benne körülbelül 13 év verstermésével...
 



JÚNIUS

19-én megjelent e cikk: Katt1!, s ez is: Katt2!

14-én a Nádor Kávéházban megnyitom Boros Borbála kiállítását.

12-én megtartjuk az évad utolsó Kelemeni estjét, a folytatás szeptemberben várható.

8-án két dedikálásom volt a Könyvhéten. Délelőtt 10 órakor a Pont Kiadó standján, délután az Antológia és Hét Krajcár kiadók standján, ahol többedmagammal dedikáltam volna a Kortásalgó és a Költői Budapest, Budapest költői című antológiákat (mindkettő Bozók Ferenc szerkesztésében), ha az eseményt el nem mossa egy heves zápor.

7-én felkerült az itthon.hu projektre a legújabb írásom - Rálehelünk a kőre címmel. Legalább ekkor öröm, hogy egyik íróiskolásunk, Rada Lívia is írással szerepel itt.
 



MÁJUS

Feltették az irodalmilap.net-re a Napra lehet nézni című novellám, melyet az 1999-es napfogyatkozásra írtam, s mellyel akkor a Napút irodalmi pályázatán 2. helyet értem el.

23-án befejeződött az újabb szemeszter a Hungarovox íróiskolájában.

8-án népes tábor előtt olvashattak fel a Kelemeni esték megszólalói - mind összesen 19 fő - szokásos helyünkön, a Zichy 38-ban. 
 



ÁPRILIS

30-án elvittem íróiskolásaimat az Újnyugat Irodalmi Kör törzsasztala rendezvényre a Nádor Kávé(Műv)Házba, merítkezzenek kicsit a valóságban.

Újabb anyagom jelent meg a virtuális országjárás keretében, melyet az Újnyugat Irodalmi Kör alkotói tesznek az itthon.hu portál segítségével. Most egy szövegvaráció jelent meg, mely a Páternsozter című regényem átdolgozott részlete: Kert címmel.

Az interjapanmagazin.com-ra felvétetett egy versem a Japánkert című kötetemből (Mikor kilenc éves voltam).

Örömünkre az Írószövetség honlapjára is felkerült a Nádor Kávé(Műv)Ház programja.

Legnagyobb elképedésemre Szent Bicikliariusról szóló regényrészletem (a MASZRE ösztöndíjjal írt Sziszi - kerékpárosregény, még megjelenés előtt) kvízkérdésként szerepel a kortarsonline.hu-n.

21-én, vasárnap, a PONT Kiadó standján (D43) dedikáltam pontos köteteim 10 és 11 óra között a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Nevezetesen a Biztos fogyást, az Ecettel savanyítok és a Páternoszter című könyveket.

20-án Draskóczi Ágnest és Miske Emőt faggattam vers és festészet kapcsolódási pontjairól. Mindezt tettem a Nádor Kávéházban.

12-én Miske Emő művésztanár Áttűnések című kiállításával útnak indítottuk (Kelemen Kör) a Nádor Kávé(Műv)Ház képzőművészeti, irodalmi, zenei és természettudományos programsorozatát "Kávé s még valami" elnevezéssel. A megnyitót - Együtt a létben címmel, én írtam és olvastam fel.

 

miske-emo-megnyitoja-021.jpg

 

 

 

 

 

 


 

 
10-én nagysikerű Kelemeni estéket tartottunk a Zichy Teázóban, legalább harmincan voltunk.

 

aprilisi-kelemen-este-074.jpg

 

 

 

 

 

 


 

 



MÁRCIUS

Március végén postára adtam Fecsó című regényem 290 oldalas kéziratát az NKA-pályázat beszámolójaként. A kötet még bővülhet újabb levéltári anyagok előkerülésével.

Rövidesen új produkcióval rukkol elő a Kelemen Kör egy belvárosi kávézóban. Lesz kiállítás, zene, irodalom és tudomány. A kiállításokat Klement Zoltán hozza tető alá, az összes többi programot jómagam szervezem. Kezdés áprilisban. Bővebben, ha majd esedékes.

13-án újra Kelemeni esték a megnyitott Vákumban. Szabadon olvasunk.

7-e és 12-e között Szigligeten írtam nagyregényem, egy jó barátunk jóvoltából, a lehető legnyugodtabb, cserépkályhás környezetben. Fogyott a bor, nőtt a regényoldalak száma, több mint hetvennel.

Egy, a Lúdas Matyi feldolgozásairól szóló elemzésben a szerző megemlíti Csípes M@tyim is, a folyo-irat.hu-n.
 



FEBRUÁR

21-én a Nemzeti Hotelben felolvasták Szeged - végállomás című írásom a Nyugat Itthon rendezvénysorozat részeként.

Február végétől új csoportban tanítom a kisprózaírás rejtelmeit a Hungarovox Oktatási Stúdióban.

19-én felkerült a szegedilap.hu-ra egy újabb részlet Fecsó című, készülő regényemből.

15-én már olvasható volt az itthon.hu-n Szeged - végállomás című opuszom.

13-án lefutott a VALENTIN SLAM A KELEMEN KÖRREL című rendezvény a Vákum teázóban, mely a Kelemeni esték sorozatba csatlakozott egy kis slammes rásegítéssel.

Február elején beszélgetés került fel a kelemenkor.hu-ra Angyal Gyulával, az Astoria Slam Poetry vezetőjével a Kelemeni esték beharangozójaként.

Feltették Japánkert című kötetem haikuit az Inter Japán Magazin oldalára.
 



JANUÁR

Február 3-án (17:30), 4-én (14:00), 6-án (17:00) a Főnix TV-n megismétlik 2010-es Óbuda TV-beli beszélgetésemet, mikor is Gyimesi László méltatott és kérdezett. A műsor online is megtekinthető.

Egy régi novellám, az Isteni szél, felkerült az interjapanmagazin.com-ra.

18-án megjelent egy részlet Fecsó című, készülő regényemből a szegedilap.hu oldalon.

Az Itthon Budapesten blogra újfent felkerült gödöllői anyagom.

Az observer.hu oldalán említést tettek rólam is, mint a Nyugat Most egyik "oszlopos" tagjáról.

16-án megkezdtem levéltári kutakodásom (Fővárosi Levéltár), mely az új regényhez elengedhetetlen. Kérőlapok és Őrjegyek körmölésével telt a délelőtt. Remélem, megéri.

9-én lezárult a Hungarovox Oktatási Stúdió újabb író szemesztere. A hallgatókkal átmentünk a Vákum Teázóban tartott Kelemeni estékre, mi több, egyikőjük vette a bátorságot, s fel is olvasott. Az év első estjén majdnem teltházat produkáltunk Zichy utcai új helyünkön.
 

^2013^

 




DECEMBER

13-án megjelent az itthon.hu-n egy szösszenetem Gödöllői eszmélet címmel.

12-én a Vákum teázóban tartottuk az év utolsó Kelemeni estéjét. Valószínűleg jövőre is itt maradunk.

11-én az Ex Libris Könyvtári Alapítvány szervezésében felolvasó esten vettem részt az Írószövetség könyvtárában többedmagammal - Iancu Laurával, Rózsássy Barbarával, Weiner Sennyey Tiborral, Payer Imrével, Csokonai Attilával.
 

pc110228.jpg pc110233.jpg pc110257.jpg


 

 

A spanyolnatha.hu-n megjelent Zenebatik című írásom, mely az idei Légyott antológiában is szerepelt, valamint frissült nevezett honlapon az életrajzom.
 



NOVEMBER

Örömmel nyugtáztam, hogy a 10kerkult.hu-n szemlézték a Nyugat Mostban megjelent szövegemet, amely a Sziszi című regényem rövid részlete.

Ugyancsak 14-én színvonalas Kelemeni estéket tartottunka a Pinceszínben, közel 30 ember jelenlétében.

14-én a Kölcsey Gimnázium két osztályában is rendhagyó irodalom órát prezentáltam, ahol is Plázatekergő című novellámról beszélgettünk, mely az Ecettel savanyítok - Memento Móni kötet darabja.

Harmadikától hatodikáig Nemesgulácson, a Páternoszterben is megénekelt "Kertben", írtam regényemet. Négy nap alatt 35 oldal kerekedett, amely a Móricz-ösztöndíj éves penzuma.
 



OKTÓBER

Előreláthatólag a következő Kelemeni esték, november 14-én lesz a Pinceszínben, 19 órai kezdettel.

Meghívást kaptam az Írószövetség Ex Libris könyvtárába, egy december 11-i felolvasóestre.

26-án a Pinceszínben oldott hangulatú esten, mintegy 25-30 fős nézősereg előtt mutattuk be a Páternoszter című regényemet. A beszélgetésről, amelyet Bánosi Györggyel folytattam, videó is készült. Ezt novemberben közrebocsátom a honlapon... (A képeket, rossz fényviszonyok közepette, mobillal: Lajtai Gábor készítette.)
 

kep1303.jpg

 

 

 

 

 kep1299--2-.jpg

 



24-én felkerült a világhálóra, a Folyó című irodalmi portálra, az NKA-ösztöndíj jóvoltából íródó, Fecsó című regényemből egy részlet.

26-án, pénteken, Bánosi György és a Pesti Művészklub vendége leszek a Pinceszínben (IX. Mátyás utca 7.), ahol 19 órától a Páternoszter című regényemről beszélgetünk. A könyv a helyszínen megvásárolható.

A Zsír Balázs olajra lép című kötetünket a boltokban féláron - 1495 forintért lehet megvásárolni. Karácsonyra fel!

9-én megjelent Páternoszter című regényemről az irodalmijelen.hu-n az első recenzió, nagyon remélem, nem az utolsó, mert az értelmező sokszor mellé lőtt, de legalább nem csupa jót írt, mint az ismerősökből verbuvált recenzensek szokták... A lényeg, szokni kell ezt a hangot is annak, aki nyilvánosságra vágyik...

3-án tartottuk első, őszi Kelemeni esténket jelentős létszám mellett, jó hangulatban, új érdeklődőket is köszöntve a Bohemia sörözőben.
 



SZEPTEMBER

30-án tartom első órám a Hungarovox íróiskolájának új szemeszterében.

Letisztáztam a Who is Who rólam szóló szócikkét, amely jövőre lesz nyilvános.

3-án, szerdán, újraindul a Kelemeni esték a Bohemia sörözőben, a Rákóczi csarnok oldalában. Bővebben egy héttel előtte. 

3-án Sipos Endre méltatása mellett egy intuitív írásom is elhangzott Miske Emő művész-tanár MOM-beli kiállításmegnyitóján. S néhány képhez felkerültek Japánkert című kötetem versei.

mom-015.jpg

mom-020.jpg

mom-017.jpg

 mom-034.jpg 

 



AUGUSZTUS

Versem jelent meg a Nyugat Mostban.

Néhány hangfelvétel a fiókokból, dobozok mélyéről, külső merevlemezekről, uborkaszezon esetére:
 


 Az Eper Rádióban
(2005. május)




 Hovavonatozni című versem
megzenésítése
(Pécsi Marcell)

 


Bartók Rádióban
 a Kelemen Körről 

(Payer Imrével és Eszterhás Dániellel) 

 


Kossuth Rádióban
Kelemen Körről
(2008. január)

 



JÚNIUS

14-én író-olvasó találkozón vettem részt a Széchenyi István Gimnázium könyvtárában. A leendő irodalom faktos diákok érdeklődéssel figyeltek, és kedvvel kérdeztek. Szó esett a hagyományos témák és műfajok felfrissítéséről: a pikareszkről, az epopeiáról, az állatmesékről, a vallomás műfajáról, a mozgássérültek világáról, valamint az internet adta lehetőségekről. A felolvasott szemelvények, úgy tűnt, elnyerték a hallgatóság elismerését. 

gyereknap-002.jpg

gyereknap-003.jpg

gyereknap-005.jpg

gyereknap-006.jpg

12-én jelent meg egy kis Páternoszter-kedvcsináló (két részlet) az Irodalmi Jelen honlapján.

8-án került fel a Kultography Magazinra a Páternoszter kapcsán készült interjú, Bender Krisztina velem való beszélgetése.

KÖSZÖNET MINDAZOKNAK, AKIK ELJÖTTEK KÖNYVHETI DEDIKÁLÁSAIMRA.

 dedik2012.jpg

Június 6-án lezárult a Kelemeni esték tavaszi szakasza.
 

 kelemenjunius--13-.jpg
 



MÁJUS

Újra megjelentem a Nyugat Mostban.

18-án a MOM Kulturális Központban, este hat órai kezdettel, bemutattam Draskóczi Ágnes Örvény című, tavaly megjelent kötetét, a Kelemeni esték régi adósságaképpen. Mivel a könyv szerves részét képezik az illusztrációk, melyek zöme önálló műalkotás, Miske Emő, festő-grafikust is faggattam. De volt vetítés, felolvasás és fuvolaszó Kunszeri Márta jóvoltából. Mi több, számos érdeklődő is elzarándokolt a hegyvidékre!

Június 8-án, pénteken Vass Tiborral egy időben, egy helyen dedikálunk, a Pont standjánál, 14:00 és 15:00 óra között:
 

vassborito.jpg

                paternoszter--borito-.jpg


Megvannak új regényem, a Páternoszter, könyvheti, dedikálási időpontjai (a Pont Kiadó pavilonjánál):

Június 8., péntek
14:00 – 15:00

Június 9., szombat
11:00 – 12:00
18:00 – 19:00

Június 10., vasárnap
11:00 – 12:00
18:00 – 19:00

Ezen túlmenőnen a Zsír Balázs olajra lép című pikerszk regényt is dedikáljuk Gángoly mesterrel, szombaton, azaz 9-én, 14 órától a Tarandus Kiadó sátránál.

Május 26-án a Nagy László Emléktúrán én vezetem a Somlón át kalandozó írókat. Bővebb információt a képre kattintva nyerhet:

nagylaszlo_szoro.jpg

Az NKA honlapja szerint regénytervemre (Fecsó munkacímmel) 500 ezer forintot ítélt meg a kuratórium (Döntések/Kollégiumi döntések/április 25.) Ha már leírták, reméljük, így is van. Nekiláthatok életem fő művének.
 



ÁPRILIS

30-án részt vettem a Nagy Gáspár Labdarúgó Emléktornán Vasváron.

Megjelent a filmkultura.hu-n egy Almodovar-film értelmezésem A bőr, amelyben élek című opusza kapcsán.

Végre felkerült a netre Boldogh Dezső rég megírt kritikája a Csípes M@tyiról. A Tevan Alapítvány blogján is olvasható immár!

A Tarandus Kiadó gondozásában megjelent három kötet: Gaál Mózestől a Magyar nők, valamint a Hun és magyar mondák, illetve Csíky Gergelytől a Görög — római mythológia című munka, melyeket jómagam szerkesztettem még tavaly.

Olvasóhoz jutott a Páternoszter című regényemből egy részlet az áprilisi Palócföld lapjain.

Hogy a Millenárison ott voltam a prae.hu fotója bizonyítja azoknak, akik ismerik a galéria padlószerkezetét.

A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyfesztiválon, melyet a Millenárison rendeznek, az alábbi időpontokban dedikálom a Pont Kiadónál megjelent köteteimet (a G 4-es standon):

  • Április 21., szombat 14-15 óra
  • Április 22. vasárnap, 11-12 óra

Új könyvem borítója megtekinthető a Páternoszter fülre kattintva.

11-én nyomdába indul a Páternoszter... 
 

p4111027.jpg p4111030.jpg p4111032.jpg p4111039.jpg
költészet napján Magyar Írószövetség 
könyvtárában olvastam fel többed magammal (
Csokonai Attilával, Payer ImrévelRigó BélávalSzigeti Lajossal, Zsille Gáborral).

Hovavonatozni című, még meg nem jelent kötet versei kerültek terítékre. (A legújabb is vagy hat éve íródott, mert azóta prózával foglalkozom...) 
 
 
p4111041.jpg


Áprilisban megjelent egy részlet a Nyugat Most folyóiratban Páternoszter című regényemből, csak egy a bökkenő, hogy a nyomda ördöge Novák Valentinból, Novák Vladimirt csinált.
 



MÁRCIUS

Újabb recenzióim jelentek meg a filmkultura.hu-n. Török Ferenc Isztambul című mozijáról, Szabó István Az ajtó című alkotásáról és a Gyász című iráni opuszról.

Bekerült az Irodalmi Jelen márciusi számába Katakomba című szövegem, mely az IJ honlapján már januártól olvasható, s amely - tulajdonképp - egy részlet, idén megjelenő, Páternoszter című regényemből.

"A szokásos értelmiségi helyzetjelentés már-már közhelyessé vált megállapításai mellett úgy tűnik, megjelent egy új hang a konzervatív gondolkodók körében, amely felülemelkedett a pénzhiány, a globalizáció, Trianon és még ki tudja mi minden miatti siránkozáson, s a rendszerváltás óta tartó sokk tompultságából végre felocsúdott. Nem állhatom meg, hogy ne említsem e tekintetben Elek Tibor, Szőllősy Balázs, Gyurácz Ferenc, Novák Valentin, Pécsi Györgyi és Nyilasy Balázs esszéit, amelyek egy új, előremutató, a megújulás lehetőségét sem elvető megvilágításban tudják tárgyalni a kérdést..." Olvasható Jakab-Köves Gyopárka A kürtőn át című elemzésében.
 



FEBRUÁR

A februári Hitelben megjelent egy írásom, mely a folyóirat felkérésére készült. Címe: Jelentés a tárgylemezről.
 



JANUÁR

26-án, csütörtökön felkerült egy részlet Páternoszter című, a Pont Kiadónál idén megjelenő regényemből, a www.irodalmijelen.hu-ra.

4-én nagy sikerű szabad felolvasást tartottunk a Gádor borozóban, melyet én moderáltam. Több mint harminc ember volt kíváncsi a feléledő Kelemeni estékre, s közel húszan fel is olvastak valamit. A színvonal magas volt, a bor viszont csínján fogyott... A képek, rövid tudósítással egyetemben, még januárban felkerülnek a kelemenkor.hu-ra.
 

^2012^
 



 

DECEMBER

Az NKA szépirodalmi kuratóriumának döntése (2621/2938) alapján  300 ezer Ft támogatást kaptam Páternoszter című regényem megjelentetésére. Tehát jövőre kijön tizedik kötetem is, a Pont Kiadó gondozásában.

21-én nyomdafestéket látott az internetes cikk papíros verziója.

Ugyancsak 20-án mutattuk be G. úrral (Gángoly Attila) a Zsír Balázs olajra lép című kötetünket az Alexandra Irodalmi Kávéházban.

20-án megjelent a metropol.hu-n egy interjú, melyben Zsír Balázs olajra lépését igyekszem népszerűsíteni.

Végre sikerült megvágnom egy tavaly szeptemberi, Óbuda TV-ben felvett műsort, melyben Gyimesi László kérdez irodalmi pályafutásomról:
 


12-én a Klubrádió Ötös című műsorában Kovács Attila Zoltán és Havas Henrik beszélgetett, egyebek mellett, a Zsír Balázs olajra lép című, Gángoly Attilával közösen írt könyvünkről.

Január 4-én újraindulnak a Kelemeni esték a Krúdy utcai Gádor borozóban.

Az október 18-i Tarandus Gálán készült videót, ahol Gángoly Attila mesterrel olvasunk a Zsír Balázsból, meg lehet tekinteni a www.zsirbalazs.hu-n.

A Zsír Balázs olajra lép című kötetet a decemberi Playboyban is ajánlják (a karácsonyfa alá).
 



NOVEMBER

A veszprémi Vár Ucca Műhelyben megjelent egy részlet Sziszi című regényemből.

Ármos Imre tollából született egy dicsérő recenzió a Líra Könyvklub kiadványába Zsír Balázs olajra lép című kétszerzős pikareszkünkről.

5-én szerepeltünk Gángoly Attilával az Echo Tv Könyv című műsorában, melyet Szentmihályi Szabó Péter jegyez. A stúdióbeszélgetésen részt vett Kovács Attila Zoltán, a Tarandus Kiadó főszerkesztője.
 



OKTÓBER

A Polísz októberi számában lehoztak egy részletet Páternoszter című regényemből.

18-án megjelent Zsír Balázs olajra lép című regényünk (Gángoly Attilával írtam), melyet 11 másik könyvvel egyetemben a Tarandus Gálaesten mutattak be a New York Caféban. A pikareszk regény kapható minden könyves hálózatban, az interneten, s letölthető e-könyv formájában is.

 



SZEPTEMBER

A Tarandus Kiadónál új úti köpenyeget kapó Zsír Balázsunk honlapja: www.zsirbalazs.hu. (Azóta, 2021-ben, megszűnt!)
 



AUGUSZTUS

A Hitel augusztusi számában megjelent a Salföld 8 című szocioriportom, valamint egy kritika az Ecettel savanyítok [Memento Móni] című kötetemről.

Az Új Könyvpiac július-augusztusi számában Luzsicza István foglalkozik Ecettel savanyítok [Mementó Móni] című novelláskötetemmel.
 



JÚLIUS

A Magyar Napló júliusi számában megjelent egy részlet Sziszi című kerékpáros regényemből.

A Zempléni Múzsa legújabb számában újra Maj Om Ce történeteket olvashat a közönség.

Felkerült a szócikkem a Litera - KIA oldalára.

A filmkultura.hu-n megjelent egy írásom Szomjas György Keleti szél című dokumentumfilmjéről.
 



JÚNIUS

9-én, csütörtökön 18 órától Szappanos Gábornak vezettem estet a Magyar Írószövetségben.

Trianon emléknapján Dunára szálltam a Magyar Napló hajóján.

Dedikáláltam a Könyvhéten (a Pont Kiadó pavilonjánál, Vörösmarty tér): pénteken 16 órától; szombaton és vasárnap 10 órától. 

 



MÁJUS

21-én, szombaton megmásztam a Somlót (s le is ereszkedtem róla) a Nagy László Emléktúra alkalmából, melyen egy írószövetségi különítmény is részt vett. A 15 km-es útdarálás (rövid szakasz) után bográcsos, népzenés, szavalatos, bluesgitáros, juhfarkas kerti parti vette kezdetét az iszkázi emlékház udvarán. Valamint Szentmártoni János átadta az iszapkárosult települések polgármestereinek a dedikált és dedikálatlan könyvadományokat.

7-én játszottam a Nagytilajban (Vas magye) megrendezett IV. Nagy Gáspár Kispályás Labdarúgó Emléktornán (méghozzá a Hitel csapatában), ahol végül utolsó helyen végeztünk, lévén, előtte egyetlen percet sem gyakoroltunk együtt. A körmérkőzéses viadalon két gólt szereztem, mellyel hosszabbítást csikartunk ki a Pannonhalma ellen (addigi legjobb játékunkat nyújtva). A büntetők rám eső részét is teljesítettem, de ez is kevés volt első győzelmünk, és az 5. hely megszerzéséhez. A labdakergetést emléktábla-avatás, faültetés, vaddisznópörköltes ebéd és fröccsözés követte. (A résztvevő csapatok: Budakeszi I., Budakeszi II., Hitel, Nagytilaj és Bérbaltavár [Gazsifalva néven], Pannonhalma, Vasvár. A döntőben a Budakeszi II. győzedelmeskedett a "gazsifalvai" gárdával szemben.)  Bővebben, illetve más szemszögből itt olvasható híradás...

3-án felkerültek legújabb Maj Om Ce mesteres történeteim az irodalmijelen.hu-ra.
 



ÁPRILIS

Április végén, a Spanyolnátha új számában megjelent L. Emericus Paier című Payer Imrét 50. születésnapján köszöntő versem, valamint Szalai Zsolt tollából egy Ecettel savanyítok recenzió.

17-én megjelent a filmkultura.hu-n Fogyatékábrázolás a filmtekercseken című írásom.

14. Újabb recenzióm jött le a filmkultura.hu-n Az én peresztrojkám című dokumentumfilmről.

13-án két rendhagyó irodalom órát tartottam a Kölcsey Ferenc Gimnázium osztályaiban "Az eposzi hagyomány továbbélése napjainkban" [Csípes M@tyi], valamint "Kafka, XXI. századi áthallások" [Kegyencgyarmaton] címmel.

8-án megjelent 3. recenzióm a filmkultura.hu-n. Ajánlom, az eddigiekkel együtt, mindenki szíves figyelmébe: Médiaország,  Az igazság harcosai,  A rítus

Április elején az ambroozia.hu webfolyóiratban újabb Maj Om Ce történeteim jelentek meg.
 



MÁRCIUS

30-án a Nyugat Ma főszerkesztője - Szabó Zoltán Attila volt a vendégem a Kelemeni esték sorozatban.

26-án részt vettem a De juRe Alapítvány IntegrArt 2011 c. rendezvényének kerekasztal-beszélgetésén (MEREK, Holnap Háza), ahol az inklúzió irodalmi megközelítéséről szóltam.

23-án megjelent ECETTEL SAVANYÍTOK [Memento Móni] című kötetemről egy kritika az www.irodalmijelen.hu-n.

16-án Farkas Tiborral beszélgettem a Kelemeni esték keretében Pártmobil című régi, és készülő, újabb regényéről.

A Kortárs márciusi számában megjelent a Szent Bicikliariusról szóló regényrészlet (Sziszi), valamint Sturm László tollából egy Ecettel savanyítok kritika.

A Palócföld idei, első számában megjelent egy részlet Sziszi című kerékpáros regényemből. 
 



FEBRUÁR

Szintén ezen a napon Hegedűs János vetítéssel egybekötött estjét vezettem az Apacukában.

23-án megtartottam első órámat a Hungarovox Oktatási Stúdiójának íróiskolájában

Az Ezredvég folyóiratban megjelent Gyimesi László recenziója Ecettel savanyítok [Memento Móni] című kötetemről. Ide kattintva el is olvasható.

 

^2011^